A személyre szabott hírfolyamok megölték a felfedezést, és én hagytam

A személyre szabott hírfolyamok megölték a felfedezést, és én hagytam

Írta: Dr. Ingrid Sørensen · Közzétéve: 2026. november 3. 10:00
InternetTársadalomKultúra
személyre szabott hírfolyamokszűrőbuborékajánlóalgoritmusokszerencsés véletlenjutalom-előrejelzési hibaaz egyszerű kitettség hatásaszabad formátumú rádió

A lemezbolt egy pincében volt, három kopott lépcsőfokkal lejjebb, az ajtó mellett egy tejesládában használt CD-kkel. Azért választottam egyet, mert a borítója elég jó volt: egy agár futás közben, kissé elcsúszva nyomtatva. Tizenöt euró, kézzel írt matrica, repedezett tok.

Emlékszem, hogy a hazafelé tartó busz meleg volt, és arra a különös izgalomra, amikor aznap este lejátszottam, biztosan, hogy játszottam és nyertem. A CD már nincs meg. Egy költözés során elveszett, és a zenére évek óta egyszer sem gondoltam.

Legyek hát pontos arról, mennyit ér ez az emlék. Nem tudom ellenőrizni, pedig az ellenőrizhetőség az egyetlen pénznemem. Az album valószínűleg közepes volt; egy igazán nagy felfedezés többet hagyott volna hátra, mint egy történet, amelyet egy tejesládáról mesélek.

Az állítás, amelyről írni akartam, tiszteletreméltóbb az emlékemnél: hogy a személyre szabott hírfolyamok megölték a szerencsés véletlent, hogy a lemezboltokon és a késő esti rádión át vezető felfedezést valami szűkebb és rendezettebb váltotta fel. Meg akartam írni ezt az esszét. Ehelyett azt tettem, amit mindig, és elindultam megkeresni a számot.

Amit találtam: a nosztalgia részben igaz, a mechanizmus valós, a hatás mérete viszont, amelyet mindenki idéz, nem az. És, kissé kényelmetlenül, hogy saját magam kutatásának alanya vagyok — nem éppen hízelgő alany.

Az algoritmusnak igaza van velem kapcsolatban

A népszerű változat így hangzik: a hírfolyamok az alapján rangsorolják, mit látsz, hogy mivel fogsz foglalkozni, az elköteleződés idővel beszűkül, és a felfedezés valahol a hurokban meghal. Ez forrást érdemel, és van is forrása, ami több, mint amit a legtöbb panasz elmondhat magáról.

Az unalmas eredmény — és nekem ez a kedvenc eredménytípusom —, hogy maga a platform írta le. Covington, Adams és Sargin RecSys 2016-os, a YouTube-ajánlásokról szóló tanulmánya egy várható nézési időt előrejelző rangsoroló modellt ír le.

Ami még jobb: a tanulmány kifejezetten a feltárás és a kiaknázás közötti választásra helyezi a jelöltgenerálást. Ennek a választásnak van sztenderd megfogalmazása Sutton és Barto 1998-as tankönyvében: vagy kiaknázod a most fizető lehetőségeket, vagy feltárod azokat, amelyek később fizethetnek.

A kiaknázás most fizet. A feltárás később. A negyedéves szám most esedékes. Nem kell hozzá gonosztevő; az ösztönzési szerkezet a saját menetrendje szerint végzi a munkáját, és bevallom, üdítő egy olyan mérnöki dokumentumot olvasni, amely ezt elismeri.

Itt kell őszintének lennem a saját bizonyítékaimmal kapcsolatban. A Daily Mixem tényleg jó. Hétről hétre megtalálja a lemezeket, amelyeket szeretek, és péntekre jobban ismeri a hetemet, mint én magam. Már nem nézem, mi minden létezik még, mert felesleges lenne megnézni.

Ez a probléma, egyszerűen megfogalmazva. Az ajánlások pontosak, és abba kellene hagynom, hogy mást színlelek. A pontosan, naponta, minden súrlódás nélkül kézbesített pontosság így állítja le halkan a felfedezést; nem nagy robajjal, hanem úgy, hogy szükségtelenné válik.

Nem a választékot veszítettem el

A választások száma a nosztalgiámmal ellenkező irányba mutat. Most több zenét érek el, mint amennyi az a tejesláda összesen tartalmazott. A választás megsokszorozódott; ami eltűnt, az a súrlódás volt.

Az érvelésemnek tehát el kell mozdulnia. Amit elvesztettem, gyanítom, nem a hozzáférés volt. A költség volt. Óvatosan: ez egy személyre — rám — vonatkozó hipotézis; nincs kontrollcsoportom, nincs randomizációm, és a 2000-es éveket nem tudom újrafuttatni.

Vegyük számba, mibe került valójában a CD. A buszjegy. A séta. Az üresjárat egy ismeretlen albumon, és a töltelékszámok, amelyeket ki kellett bírnom, hogy bármi jóhoz eljussak. Tizenöt euró, amelyet talán teljes egészében kárba veszítettem.

Vegyük a rossz kanyart egy utcán, amelyről kiderült, hogy bolt van benne. Nem ismertem az utcát; senki nem ajánlotta; egyszerűen elvesztem, olcsón, húsz percre, egy városban, amelyet azóta felismerhetetlenségig átépítettek.

Az állításom, a kellő bizonytalansággal: a költség volt a mechanizmus. A kockázat tette fontossá a nyereséget, az erőfeszítés adott helyet a felfedezésnek, és annak lehetősége, hogy a tizenöt euró kárba vész, adta meg azt az érzést, hogy valami jóra költeni őket számít.

Vedd el a költséget, és elveszed azt, amitől a lelet megmaradt. Egy streamingszolgáltatás, amely ingyen engedi, hogy bármit meghallgassak, nem a tétet adóztatta meg. Megszüntette a tétet, udvariasan, és én egy évtizedig nem vettem észre a megszüntetést.

Az agyról, óvatosan

Ugyanannyira nem szeretem a pop-agykutatást, mint bármelyik szkeptikus, ezért ez a szakasz a hivatkozásaival együtt érkezik, és az állításai kicsik maradnak.

Először a jutalom-előrejelzési hiba: a középagy dopaminneuronjai a várt és a megkapott jutalom közti rést jelzik. Ez Schultz, Dayan és Montague, Science, 1997, és az állítás inkább szól a várakozásról, mint az élvezetről — ez az érdekesebb változat.

A következtetés a tejesládámra nézve szerény, de valós. Egy ismeretlen nyereménnyel járó tét nagyobb előrejelzési hibát generál, mint megnyomni a lejátszás gombot egy ismert kedvencnél. Hogy ettől maradt-e meg jobban az agaras CD, nem tudom megmondani. Egy alany, nincs kontroll, húsz év újramesélés.

Az újdonságról: Duszkiewicz és munkatársai 2019-ben a Trends in Neurosciences-ban tekintették át a bizonyítékokat, azzal érvelve, hogy az újdonság dopaminkibocsátást indít el a hippokampuszban, és javítja, mennyi ideig maradnak meg az emlékek. Megmaradnak. Ennyi az egész állítás. Az emlékek megmaradásáról szól, nem az általános kognitív rugalmasság fejlesztéséről, és kérném, senki ne nyújtsa erre.

Aztán Hebb. A The Organization of Behavior, 1949: az egyszerre elsülő neuronok megerősítik a kapcsolataikat. A szlogent, amelyet mindenki Hebbnek tulajdonít — az egyszerre elsülő sejtek össze is kötődnek —, általában Carla Shatznak tulajdonítják, 1992-ből. Utánanéztem, mert szeretek utánanézni, és mert a téves tulajdonítás olyan apró bűntett, amely nem évül el.

Most az első őszinte korrekció, és ez a nosztalgiámmal szemben dolgozik. Túlélési torzítás: az 1990-es évek archívuma azokat a furcsa lemezeket őrizte meg, amelyek túlélték. Az unalmasakat kidobták, újrahasznosították, otthagyták az esőben. Hogy a múlt furcsább volt, részben annak a terméke, hogy mit őriztek meg.

A második korrekció rosszabb, és tényleg idegesít, úgy, ahogy az embert idegesíti egy darázs a pikniken. Az egyszerű kitettség hatása: Zajonc 1968-ban kimutatta, hogy önmagában az ismerősség szüli a kedvelést. Az ingerrel való ismételt érintkezés javítja az iránta való attitűdöt, jutalom nem szükséges.

A következmény: egy szűk hírfolyam valószínűleg nem attól tesz engem, hogy kevesebbet kedvelek. Lehet, hogy attól, hogy a saját szűk sávját jobban kedvelem, anélkül, hogy észrevenném. Még a saját élvezetemet sem használhatom bizonyítékul arra, hogy a diétám változatos. Idegesítő.

A hírfolyamom nem egészen tükör

Eli Pariser 2011-es könyvében alkotta meg a filter bubble kifejezést, amelyet a Penguin Press adott ki abban az évben május 12-én. A kifejezés széles körben elterjedt, mielőtt bárki megmérte volna, mit ír le.

A mérés, amikor megérkezett, kevésbé drámai, mint a kifejezés, és hasznosabb.

Guess és munkatársai, Science, 2023. A 2020-as amerikai választás során a hozzájáruló felhasználókat algoritmikus hírfolyamról fordított időrendű hírfolyamra költöztették. Az, amit ezek a felhasználók láttak, lényegesen megváltozott.

Ami három hónap alatt nem mozdult jelentősen: a szakpolitikai polarizáció, az affektív polarizáció, a politikai tudás. Az emberek mérhetően más világot láttak, és a műszerek szerint nagyjából ugyanazok az emberek maradtak.

Boxell, Gentzkow és Shapiro hozzák a váratlan fordulatot, PNAS, 2017: az amerikai politikai polarizáció azokban a demográfiai csoportokban nőtt a leggyorsabban, amelyek a legkevésbé használják az internetet.

Hadd jelezzem pontosan, mit állapít meg ez, és mit nem. Nem menti fel a rangsoroló függvényt; a hírfolyamkísérlet egyetlen cserét mér, egyetlen platformon, egyetlen országban, egyetlen választási cikluson át. Három hónap nem egy évtized, és ezen bizonyíték alapján nem védeném a platformokat.

De kicsinyíti a gonosztevőt. A hírfolyam nem az egész gépezet, és kezdtem azt hinni, hogy ez inkább rosszabb hír, mint jobb, mert azt jelenti, hogy a gépezet többi része mi magunk vagyunk.

Mit változtattam, és milyen rosszul megy

Változtatásokat eszközöltem, kicsiket és konkrétakat, és az eredményeket ugyanazzal az őszinteséggel jelentem, amit az irodalomtól követeltem.

Először: rádió rangsoroló függvény nélkül. A WFMU Jersey Cityben: hallgatók által fenntartott, nem kereskedelmi, szabad formátumú rádió, 1958 óta adásban, a legrégebb óta működő szabad formátumú állomás az Egyesült Államokban, amelyet hallgatói hozzájárulások finanszíroznak, nem vállalati szponzorálás.

Másodszor: az NTS Londonban: független, 2011-ben alapították, a nap huszonnégy órájában sugároz. Valaki kiválasztja, mi jön ezután, és az a valaki nem az én várható nézési időmet optimalizálja.

Harmadszor, egy könyvesbolt-szabály: úgy jövök ki, hogy hozok egy könyvet egy olyan részlegről, amelyért nem jöttem. Negyedszer, három olyan embert követek, akinek az ízlésével nem értek egyet. Mindegyik egy kis súrlódás, amelyet szándékosan rólok ki magamra, és ez, mint kiderül, nehezebb, mint ahogy hangzik.

Az eredmények rosszak. Az egyik kísérletben tizenegy napig bírtam, mielőtt az ismerős alkalmazás újra kinyílt a kezemben, és nem szándékozom mást állítani, vagy egy szép, rádióról szóló bekezdésben eltemetni a kudarcot.

A rádió csodálatos, és megtartom. A tizenegy nap az eredmény, és azt is megtartom.

Meg akartam írni az esszét, amelyet mindenki megír: azt, amelyikben a gépezet lelapította az ízlésünket, és ellopta a bolyongást. Elindultam megkeresni az algoritmust, amelyik az enyémet lapította le. Letéptem a gumimaszkot, és alatta én voltam.

Vagy fizetned kell $0.69/órát 24 hónapos hűségidővel a következő bekezdés megtekintéséhez, vagy folyamatosan a másodlagos gombra kell kattintanod.

* lehet, hogy nem annyira biztonságos és legális, de ez nem számít, mert ezen a weboldalon valójában nem tudsz fizetni.
Hozzászólások
Minden hozzászólás szórakoztatási céllal jött létre, nem valódiak. Te sem fogsz tudni ténylegesen hozzászólni semmihez.
TITifani S.

Senkit nem érdekel az "utazásod". Csak azt akarjuk, hogy ne posztold ezt a szemetet minden egyes nap.

HIHivatalos Közösségi Csapat

A tartalmaid annyira unalmasak, hogy kétszer is elaludtam az első mondat olvasása közben. Szedd össze magad.

INIngyen Követők

Király sztori tesó.

CSCsaba R.

Remélem örökre elmegy az interneted. A világ jobb hely lenne e nélkül.

IRIrén W.

A kormány 25 000 dolláros támogatást ad minden állampolgárnak. Igényeld most ingyen: [link eltávolítva]

LALajos W.

Ez a legjobb dolog, amit ma láttam!

UZUzor F.

SÜRGŐS: A társadalombiztosítási számodat felfüggesztették. Hívd ügynökeinket azonnal az 1-800-SCAM-NOW számon.

Szólj hozzá te is!